A szem működésének kialakulása már az anyaméhben elkezdődik. Az egészséges szem fejlődését sok minden befolyásolhatja, ezzel a témával a Gyermekünk, a szemünk fénye című cikkem 1. részében részletesen foglalkoztam.
A szem működésének kialakulása már az anyaméhben elkezdődik. Az egészséges szem fejlődését sok minden befolyásolhatja, ezzel a témával a Gyermekünk, a szemünk fénye című cikkem 1. részében részletesen foglalkoztam.
Szerző: Szabó Melinda, a Panoráma Poliklinika gyermek- és ifjúsági klinikai szakpszichológusa
Szakmai tapasztalatomat családsegítő szolgálatnál, pedagógiai szakszolgálatokban és magánrendelésben szereztem. Munkám során abban támogatom a hozzám fordulókat, hogy a fejlődés és az élet során adódó nehézségeikben saját megoldásaikat találják meg. A gyermek- és serdülőterápiákban fontosnak tartom a szülőkkel való együtt gondolkodást, az elakadások közös megértését, ezáltal a szülő-gyerek kapcsolat mélyítését, harmonizálását.
A társasjátékok története nagyon régre, kb. időszámításunk előtt 3000 évre nyúlik vissza. Az első táblásjátékokkal már az akkori Egyiptomban is játszottak. Azonban igazán a II. világháború után élte első virágkorát, amikor főleg a nyugati országokban, elsősorban Németországban egyre többféle társasjátékot dobtak a piacra. A következő bumm pedig 1980-as években következett be, amikor már egyre szélesebb közönség számára gyártottak különböző típusú játékokat.
Igazán trendi, minden igényt kielégítő, modern multifunkciós babakocsira vágysz? Akkor nyugodt szívvel ajánlom neked a Jané (ejtsd: háné) termékeit.
A gyermek nem megfelelő fejlődése vagy viselkedése felkeltheti bennünk a gyanút, hogy esetleg vashiánnyal állunk szemben.
Nem titkolt célunk itt, a Babaszafarinál, hogy minél több szülőnek tudjunk személyes szakértelemmel és minőségi termékekkel segíteni a babavárás és gyermeknevelés időszakában.
Minden újdonsült anyukát azzal riogatnak tapasztaltabb társai, hogy élvezze ki, amíg a baba nem tud járni, mert akkor lesz csak igazán kemény az élet!:) Nos, van benne igazság, mégis alig várjuk, hogy a kicsikénk végre elinduljon, és önállóan tudjon járni.
Amikor megszületik a babánk, és szeretnénk kimozdulni vele otthonról, jó pár dolgot magunkkal kell vigyünk, hogy megoldható legyen a baba megfelelő gondozása. Természetesen az eszközök mennyisége mindig függ attól, hogy milyen hosszú időre maradunk távol az otthontól, de már egy rövid séta vagy bevásárlás során is meg kell tömnünk a táskánkat babaholmikkal.
Amikor megszületik a babánk, még a kórházban elvégeznek számos szűrővizsgálatot az újszülötten, azonban van olyan vizsgálat, amit a kórházból való távozás után néhány héttel célszerű megejteni, ilyen az átfogó csecsemőultrahang-vizsgálat. A komplett ultrahang-szűrővizsgálat nem kötelező (kivéve a csípőszűrést), azonban ajánlatos elvégeztetni, mert olyan nem látható elváltozásokat lehet vele kiszűrni, aminek kezelését jobb minél előbb elkezdeni.