Szerző: Szabó Melinda, a Panoráma Poliklinika gyermek- és ifjúsági klinikai szakpszichológusa

Szakmai tapasztalatomat családsegítő szolgálatnál, pedagógiai szakszolgálatokban és magánrendelésben szereztem. Munkám során abban támogatom a hozzám fordulókat, hogy a fejlődés és az élet során adódó nehézségeikben saját megoldásaikat találják meg. A gyermek- és serdülőterápiákban fontosnak tartom a szülőkkel való együtt gondolkodást, az elakadások közös megértését, ezáltal a szülő-gyerek kapcsolat mélyítését, harmonizálását.

A gyermek megszületése pillanatától folyamatos leválásban van szüleiről, ez a fejlődés rendje. Pocakból megszületve anya karjába, majd a szülői otthonba kerül. Függetlenedése előrehaladtával pedig egy közös tánc kezdődik szülő és gyermeke között, amiben kapcsolatuk ritmusában váltakoznak a közeledések, távolodások. Vannak olyan pillanatok a szülő-gyermek kapcsolatban, amikor ez a leválási folyamat igen markánsan megragadható. Egyike ezen mozzanatoknak a bölcsőde vagy óvoda elkezdése. Hatalmas történés, hisz egy nagyon személyes, intim - otthoni - környezetből a kisgyerek most kerül először kapcsolatba az intézményes ellátással. Valamint sok anya, szülő esetében ez az első olyan helyzet, amikor átengedi gyermekét egy idegen személynek, és nem tud életének minden pillanatáról. Mérhetetlen bizalmat igényel ez a lépés mind a gyermek, mind a szülő és mind a gondozó, pedagógus részéről. A hétköznapi nyelvben beszokásról, beszoktatásról beszélünk.

Mi is történik valójában érzelmileg a beszokás, beszoktatás hátterében? Hogyan tudjuk ezt a folyamatot gyerekünk számára megsegíteni, megkönnyíteni?

Jó esetben a kisgyerek szűk családja körében teljes bizalommal van a körülötte lévő felnőttek iránt, és érzelmileg biztonságban érzi magát. A beszokás, beszoktatás folyamatában a kisgyerek ezt a bizalmat és érzelmi biztonságérzetét terjeszti ki az intézményre és az ott dolgozó gondozókra. Egy új helyzettel való ismerkedés érzelmi biztonságban tud a legjobban megtörténni, így a szülő jelenléte, jelenlétének fokozatos csökkenése elengedhetetlen a beszoktatás időszakában.

Akkor tud a gyerek szülő nélkül a bölcsődében, óvodában maradni, ha elkezdett kialakulni a kötődés közte és valamelyik újonnan megismert felnőtt között. Ha ez nem történik meg, a bölcsődébe/óvodába beszokás nem a bizalom átvitele lesz, hanem egy szorongásokkal teli, hosszú folyamat, amiben lassan tudja megtapasztalni a gyerek, hogy az intézmény is lehet egy biztonságos hely.

Érdemes jóval a bölcsőde-, óvodakezdés előtt tudatosítani, elgyászolni, rákészülni, hogy véget ért egy életszakasz, és egy új fejlődési mozzanat kezdődik gyermekünk, családunk életében.

Fontos kihansúlyozni, hogy nehezebben engedjük el gyerekeinket, ha az elszakadás fel nem dolgozott közeli vagy távolabbi veszteségélményeket (haláleset, válás stb.) elevenít fel a szülőben. Ugyancsak nagyon fontos, hogy a szülő bizalmat érezzen a kiválasztott intézmény, illetve gondozó/pedagógus iránt.

Nem véletlenül emelem ki a szülőnek az érzésvilágát. A kisgyerek a szüleiben teljes mértékben megbízik. Olyan a világ és olyannak fogadja el a gyerek, amilyennek a szülő közvetíti. Illetve, a gyerekeknek végtelen érzékeny szenzoraik vannak, azonnal megérzik, ha a szülő minimálisan is elbizonytalanodik. Azt nem tudják pontosan beazonosítani, hogy miben is bizonytalanodott el a szülő, de azt tudni fogják, hogy az a bölcsődével, óvodával kapcsolatos, ezáltal az egy olyan hely, amitől félni kell.

A jól sikerült beszoktatás/beszokás nem kizárólag a szülőn múlik. Közös történés a gyerekkel, amiben nagyon sokat segíthet a pedagógus is, ha nyitott és fogadja, kellő figyelemmel fordul a gyerekhez, és segíti a gyerek kötődés iránti igényét.

Különböző módon reagálhatják le a gyerekek is az óvoda-, bölcsődekezdést, különböző az érzelmi ritmusuk, temperamentumuk. Vannak, akik hosszan szemlélődnek, lassabban oldódnak, majd apránként nyitnak egy-egy új helyzetben, és vannak azok a gyerekek, akik azonnal bevetik magukat a helyzetek sűrűjébe. A legnagyobb bizakodással és kíváncsisággal induló gyerek is megriad az idegen épület, az idegen személyek láttán az anyjától való elszakadás pillanatában. A riadalom legfőbb oka, hogy bármennyit magyarázzuk, nem tudja még felmérni, mennyi ideig is lesz távol anyjától – ami a felnőttnek röpke pár óra, az egy 2-3 éves korú gyereknek beláthatatlanul hosszú idő, melyben végletes ténynek hat, hogy anyja eltűnt. Ebben a korban még bizonytalan az én, a szeparációs szorongás kezelésére nem feltétlenül vannak még eszközök.

Mi segítheti át a gyermeket a kezdeti nehézségeken?

• A gyerek számára a legkézzelfoghatóbb, ha a napi eseményekkel kapcsolatos beszélgetésekbe beleszőjük az óvodában várható dolgokat. Ebéd közben elmondhatjuk, hogyan ülik körbe az óvodában a gyerekek a kisasztalt evésnél. Öltözésnél, rendrakásnál ösztönzőleg hat, ha elmondjuk, hogy az óvodában ezt hogyan csinálják önállóan az óvodások. Ebben a korban borzasztó fontos tudás önmagukra vonatkozóan, hogy „én már nagy vagyok”. Minden megjegyzésünk legyen biztató, azt érezze szavunkból, hogy örömmel tölt el minket, hogy egyre nagyobb és önállóbb.
• Olykor tehetetlenségünkben, akaratlanul is „mumusként” állítjuk be az óvodát, óvó nénit, aki majd megtanítja a gyereket a rendre. Ezek az elszólások tudnak felesleges szorongást okozni a gyerekben az óvodával kapcsolatban.
• Segítség a gyereknek, ha fokozatosan ismerkedhet az óvodával, óvónénivel, szülő jelenlétében. Mint már említettem, ha érzelmileg biztonságban érzi magát egy gyerek, magabiztosabban fedezi fel a csoportszobát, felszabadultabban érdeklődik a körülötte lévő felnőttek iránt.
• Szerencsés, ha van a gyereknek ún. „átmeneti tárgya” - plüss, rongyi, takaró stb. - ami kapaszkodót jelenthet számára. Ez a tárgy egyszerre sűríti magába a szülőtől való érzelmi, testi eltávolodás próbálkozásait és a szülővel való együttlétet. Az átmeneti tárgy helyettesíti az anyával való köteléket, emlékeztet arra a szeretetre, biztonságra, ami a kapcsolatukat jellemzi.
• Segítség az, ha az óvodakezdés előtt elkezdődött már a szocializáció. A gyerek növekedésével együtt érdemes elkezdeni fokozatosan tágítani a szűk családi kört. A szülőkkel való bizalmi körbe először a nagyszülőket, közelebbi családtagokat, majd családon kívüli személyeket - pl. bébiszittert - is ajánlott beengedni. Így mire közösségbe megy, legyen némi tapasztalata arról, hogy az elválást mindig az újratalálkozás követi, ezáltal a szeparációs szorongással való megküzdést is gyakorolja.
• Az nagyon fontos, hogy csak olyat ígérjünk, amit valóban be is tudunk tartani - szeparációs helyzetben ez hatványozottan fontos. Mivel ebben a korban még nincs időismeret, konkrét történésekhez kössük, hogy mikor megyünk értük – pl. ebéd után.
• Rengeteg könyv és diafilm foglalkozik az óvodakezdés, a szeparáció témájával. Sokat tud segíteni egy-egy főszereplő történetén keresztül hallani, hogy milyen az ovi vagy bölcsi, milyenek az első napok a közösségben. Milyen érzésekkel, helyzetekkel találja magát szemben a főhős és azokat hogyan kezeli, oldja meg.

Gyakran tapasztalni, hogy az óvodát kezdő kisgyerek otthon is hosszan és ismételten eljátssza a szeparációs helyzetet – a játékban ő az anyuka és babáit, plüsseit, vagy egyenesen az anyát helyezi saját gyerek szerepébe, és őt viszi az óvodába.

A "kijátszás" minden esetben egy nagyon egészséges módja a nehézségekkel való megküzdésnek. Egy-egy ilyen játékban jó lehetősége van a szülőnek arra, hogy empatikusan eljátssza és kihangosítsa azokat az érzéseket, amiket átélhet a kisgyerek - pl. hogy fél, hogy idegenek között maradt egyedül, hiányzik az anyukája stb.

A játékban meg lehet jeleníteni, hogy hogyan alakul mégis egy nap az óvodában és az ott megélt jó élmények, hogyan tudják átsegíteni nehéz érzésein. El lehet játszani, hogy hogyan kapaszkodhat az „átmeneti tárgyába”, hogyan keresheti az óvónő segítségét, ha gondban van. El lehet játszani az újratalálkozás örömét. Lehet mesét szőni, képregényt rajzolni, párhuzamosan bemutatni, hogy kivel mi történik napközben. A szeparációs helyzet nagyon jó gyakorlása a közös bújócskázás.

Kell-e aggódni, ha a gyermek visszaesést mutat bizonyos területeken?

Az óvoda elkezdésekor megjelenhetnek különböző tünetek a gyerek viselkedésében, magatartásában, amelyek azt jelzik, hogy az új helyzetre, a szeparáció okozta szorongás kezelésére nehezebben találja a megfelelő megküzdési módokat.

Egy új élethelyzetre adott természetes reakció lehet a regresszió, vagyis például az óvoda megkezdésekor lehet azzal számolni, hogy a legutolsóként kialakult kompetencia-területeken visszaesés történhet. Például egy szobatiszta gyerek az óvoda elkezdésével újra bepisilhet, bekakilhat, vagy éppenséggel visszatartja székletét. De megjelenhet átmenetileg a beszéd elutasítása az óvodában vagy a dadogás. A gyermek elutasíthatja az evést, ivást, az oviban, érzékeltetve, hogy még nem alakult ki a bizalom az intézmény és az óvónők iránt. Elutasíthatja a napközbeni alvást, vagy akár az esti elalvás vagy éjszakai alvás válik zaklatottá.

Az alvás minőségében jelentkező változások mind azt jelzik, hogy a kisgyereket nagyon megdolgoztatja a szeparáció kezelése, ugyanis az alvás öntudatlan állapota a legerősebb szeparációs helyzet. 

Ezek a tünetek mind arra jelzések, hogy a kisgyerek próbál eszközt találni az óvoda, mint új élethelyzet okozta szorongása kezelésére. A gyermek az elválásnak kiszolgáltatott, azt nem tudja szabályozni, de talál egy olyan területet, amit ő kontrollálhat és ő irányíthat. Így utasíthatja el az evést, ivást, beszédet az óvodában, vagy tartja vissza a székletét.

Az óvodakezdés idején megjelent szorongásos tünetek általában átmeneti jelenségek. Jelzés arra, hogy a gyerek fokozott figyelmet, odafordulást, érzelmi töltekezést igényel a szülő részéről. Azonban, ha ezek a tünetek állandósulnak vagy az óvodai helyzeten túl is kiterjednek, érdemes szakemberhez fordulni.

Mint valamennyi életterületünkre, az elmúlt időszakban a járványhelyzet az óvodás létre, az óvodai beszoktatásra is kihatással volt. Sok intézménybe nem mehetnek be a szülők, ami még jobban megnehezíti a gyerekek számára az amúgy sem egyszerű beszokási időszakot. Főleg a pandémia kezdetén, amikor keveset lehetett tudni a Covid vírusról, a krízishelyzet eleve egy fokozott szorongást generált mind a szülőben, mind a pedagógusokban. Ebben a krízisállapotban hatványozottan fontos, hogy a szülő nagyon jelen legyen gyereke mellett, érzelmileg elérhető legyen számára, és a háttérországból vértezze fel a gyereket a leválással való megküzdéshez szükséges támogatásával. 

Általában a legtöbb kisgyerek a beszoktatás első 2-3 intenzív hetének elteltével, a szülő által fokozott figyelemmel és odafordulással kísérve, pár hónap alatt beszokik az óvodába. Megtalálja saját eszközeit a szeparációs szorongással való megküzdéshez, és alapvetően örömteli óvodás évek vehetik kezdetét.

Az elválásnak minden nehézségével, hiányérzetével és félelmével együtt van egy igen pozitív mozzanata is, és az az újra összetalálkozás örömének pillanata. Amikor a szülő is, a gyerek is saját élményekkel telve újra tudnak egymással találkozni, és a nap történéseit meg tudják egymással osztani. Azonban ahhoz, hogy az újratalálkozásnak örülni tudjunk, ahhoz külön lenni is tudni kell!

 A cikk a Panoráma Poliklinika közreműködésével készült.

***********************************************************

Kapcsolódó cikkek:

• Mit tegyünk, ha a leendő ovis nem akarja elhagyni a pelust?
• Sokszor beteg a gyerek, kell aggódnom?
• Hogyan könnyítsük meg az elszakadást, ha most kezdjük a bölcsit, ovit?

***********************************************************

Tipp:

A Prince Lionheart weePOD SQUISH WC-szűkítővel, kényelmes és pofonegyszerű lesz a szobatisztaságra való szoktatás.

• Használata 1,5 éves kortól ajánlott
• Ergonomikus kialakítású, extra puha ülőfelület
• Csúszásmentes alap
• Kapaszkodó a biztonságérzet érdekében
• EPA által jóváhagyott antimikrobiális anyagból készült
• Akasztójánál fogva a tárolása is egyszerűbb
• Könnyű tisztántarthatóság

***********************************************************

Ha tetszett a cikk, oszd meg ismerőseiddel is, és kövess, mert hamarosan újabb érdekes témával jelentkezem!