Babaszafari

Amit feltétlenül tudnod kell a fogápolásról gyermekkorban!

2021. november 02. - Babaszafari Móni

strong-teeth.jpeg

Nem árulok el nagy titkot azzal, ha azt mondom, hogy a gyermek fogainak megfelelő fejlődése és egészségének megőrzése összetett kérdés. Hiszen a fogazat állapota több mindentől függhet. A táplálkozástól, a vitaminok és ásványianyagok bevitelének mennyiségétől, a genetikától. Azonban ─ mindezektől függetlenül ─ kulcsfontosságú a fogak megfelelő ápolása is. 

A szülők többsége lelkiismeretesen próbálja ápolni gyermeke fogait, de sajnos az is előfordul ─ nem ritkán ─ hogy azt gondolják, ezek úgyis tejfogak, kiesnek, ezért nem kell olyan nagy energiát fordítani az ápolásukra. Két nagyon fontos okból azonban ez nagyon rossz szemlélet: az egyik, hogy a tejfogak rendellenes fejlődése befolyásolja a gyermek beszédfejlődését. A másik ok, hogy ha a gyermek kiskorában nem tanulja meg helyesen ápolni a fogait, és nem tanítjuk meg neki, hogy ez miért fontos, akkor később sem fog kellően odafigyelni erre. 

Ahhoz, hogy az íny és a fogacskák épek és egészségesek legyenek, már akkor gondoskodni kell róluk, amikor még a fogak a kanyarban sincsenek. Itt elsősorban a megfelelő táplálkozásra gondolok, hiszen a csontok és fogak fejlődéséhez változatos étrendre, változatos vitamin és ásványianyag bevitelre van szükség.

Mire van szükségünk a fogak egészséges fejlődéséhez? 

  • KalciumA csontok és a fogak megfelelő felépítéséhez szükséges ásványianyag. A tejtermékek, gabonafélék napi fogyasztásával fedezhetjük a megfelelő kalcium mennyiséget. 
  • Fluor: A megfelelő mennyiségű fluor megvéd a fogszuvasodástól úgy, hogy a fogba épülve védi a fogzománcot, és nem engedi elszaporodni a baktériumokat a szájban. Egyszerű hozzájutni, hiszen a csapvízben, ásványvízben és sok halban is megtalálható. 
  • FoszforFontos alkotóeleme a csontoknak és a fogaknak, akárcsak a kalcium. Felszívódását a D-vitamin segíti. 
  • A-vitaminSegít az ínyszövetek és a fogzománc egészségének fenntartásában. Hiánya a tejfogaknál és a csontfogaknál is zománc károsodáshoz vezethet.
  • B6-vitaminHiánya esetén a szájüregben gyulladások léphetnek fel, illetve a nyelv is kirepedezhet. 
  • C-vitaminHa nincs elég C-vitamin a szervezetünkben, az ínyvérzéses ínygyulladást is okozhat. 
  • D-vitaminSegíti a kalcium és a foszfor felszívódását és beépülését a szervezetbe, így védi a fogzománc egészségét. 
  • K-vitaminHiánya vérzést okozhat a szájüregben. Megelőzi, illetve megszünteti a fogínyvérzést.

fogak_rajz.jpg

Fogak fejlődése csecsemő- és gyermekkorban 

Az első fogak kibújásának ideje és sorrendje gyermekenként nagyon változó. Van, akinél már 3 hónapos korban megindul a fogzás, de van olyan is, akinél 1 éves kora körül bújik ki az első fogacska. 

Általában először az alsó középső metszőfogak bújnak ki 6-7 hónapos korban. Azonban amíg a fog át nem töri az ínyt, a fogzás kellemetlen, olykor fájdalmas lehet a babának. Az is előfordul, hogy hasmenése lesz, vagy belázasodik emiatt. Ilyenkor a viselkedése is megváltozhat, ingerültebb, nyűgösebb, sírósabb lehet, az alvási ciklusát is megzavarhatja. A fogzás időszaka némelyik babát jobban, másokat kevésbé visel meg. Ebben az időszakban segít a babának, ha valamit rágcsálhat, a hűthető rágóka például enyhítheti a kellemetlen érzetet. 

gyermek fogazata kb. 6 éves korban kezd el lecserélődni, ami azt jelenti, hogy a tejfogakat a maradandó, vagy másnéven csontfogak váltják fel. Az első maradó fog (hatos fog) az utolsó tejfog mögött bújik ki sokszor észrevétlenül, mivel nincs tejfog a helyén. Fontos szerepet tölt be, elsősorban azért, mert rágásra használjuk, másodsorban pedig köré épül a fogív többi része. Az őrlőfogak felszínén barázda található, ezért ezek még nehezebben tisztíthatóak, így a szuvasodás általában ezeknél a fogaknál üti fel a fejét először. Ebből kifolyólag 5-6 éves korban, amikor a fogváltás elkezdődik, fokozottabban oda kell figyelnünk a fogápolásra, és fontos, hogy a gyermek elsajátítsa a megfelelő technikát.

Lássuk az alábbi ábrán, hogyan néz ki a gyermek fogsora a tejfogakkal és a maradó fogakkal, valamint azt is láthatjuk a képen, hogy az egyes fogak a gyermek mely életkorában bújnak ki.

fogak_fejlodese.jpgForrás: Kismamák és kisbabák új egészségkönyve

Fogápolás csecsemőkorban

77715938.jpg[BSZ]Újszülöttek és csecsemők esetében, amikor még a fogacskák nem bújtak ki, elegendő egy a mutatóujjra húzott nedves, pamut anyag, mint például a textilpelenka, mellyel gyengéden áttörölhetjük a baba ínyét. Ezt a műveletet két okból is érdemes etetések után elvégezni, az egyik a szájban megtelepedő baktériumok eltávolítása. A másik ok pedig, hogy a fogzás időszakában az íny masszírozása enyhíti a kellemetlen érzést a babának. Nagyon praktikus az erre a célra kapható, ujjra húzható puha pamut vagy szilikon anyagból készült szájápoló, mellyel egyszerűen és gyengéden tisztíthatjuk és masszírozhatjuk is a baba ínyét.

Fogápolás 6-12 hónapos korban

brush.jpgAz első fogak megjelenésekor váltsunk puhasörtéjű fogkefére, amiből szintén kapható ujjra húzható változat vagy hagyományos fajta is. Körkörös mozdulatokkal mossuk meg a baba fogait és ínyét. Mivel ebben a korban még nem tudják kiöblíteni a szájukat és kiköpni a fogkrémet, így az első időszakban elég a langyos vízzel leöblített fogkefe a fogak ápolásához. 

Fogápolás 1-3 éves korban

kids-teeth-44-of-120sml.jpgVálasszunk puhasörtéjű, a gyermek által is könnyen megfogható nyelű fogkefét. 1,5 éves kortól használhatunk a gyermek korának megfelelő fogkrémet is. Célszerű ízesített, cukormentes fogkrémet választani, hogy a gyermekkel ─ a kellemes íz által ─ megkedveltessük a műveletet. Fokozatosan növelve az időtartamot, törekedjünk a 2 perces fogmosásra. Tanítsuk a totyogókat az önálló fogápolásra, úgy, hogy először a gyermek mosson fogat, utána pedig a szülő mossa meg neki alaposabban. Legyünk mellette, és segítsünk neki elsajátítani a helyes mozdulatokat. A gyermek fogkeféjét is ─ akárcsak a sajátunkat ─ 3 havonta cseréljük le. Azonban sokszor a csere hamarabb is indokolt, ugyanis a kicsik hajlamosak a fogkefét rágcsálni, így az hamarabb elhasználódik, mint a felnőtteké.

Érdemes megtanulni valamilyen fogmosódalt, amely ösztönzőleg hat a gyerkőcökre. Az én lányomnak az alábbi dalok voltak a kedvencei:

Fogápolás 3-6 éves korban

low-angle-kid-brushing-his-teeth.jpgHa már a gyermek megtanulja vízzel öblögetni a száját, és kiköpni a fogkrémes vizet, akkor használhatunk fluoridos fogkrémet is. Ebben a korban már képesek a gyerekek az önálló fogmosásra, de azért a felügyelet még mindig nem árt. Kb. 6 éves korában bújik ki az első maradandó 6-os őrlőfog, melynek a felülete erősen barázdált, így a lepedék is könnyebben megbújik benne. Erre szokták a fogorvosok ajánlani a „barázdazárást”, mely meggátolja, hogy megüljön a baci a fogban. Mivel óvodás, kisiskolás korban már nem tudjuk kiküszöbölni a cukros ételek és italok fogyasztását, célszerű legalább napi háromszor, a főétkezések után fogat mosni.

Ami a fogkefét illeti, mi vegyesen használunk hagyományos és elektromos verziót, azért, hogy bár az elektromossal hatékonyabban tudjuk a fogakat megtisztítani, én azt gondolom, hogy nem baj, ha gyermek elsajátítja és gyakorolja a hagyományos fogkefével való fogmosást is. Már csak azért is, mert az oviban is azt használják. A fogkefe feje legyen kicsi és kerek, így a hátsó, nehezen hozzáférhető fogak is hatékonyan tisztíthatóak. 

cute-woman-girl-brushing-teeth_vagott.jpgAz egészséges fog fontosságát és a tökéletes fogmosási technikát a legegyszerűbb a példamutatáson keresztül megtanítani gyermekünknek. Táplálkozzunk változatosan, együnk vitaminokban gazdag ételeket, csökkentsük, amennyire lehet a cukros ételek és italok mennyiségét, és közös fogmosással törekedjünk arra, hogy a fogápolás a napi rutin része legyen. 3 éves kortól pedig ajánlott legalább évente meglátogatni a gyermekfogorvost egy általános vizsgálatra. Ha minél előbb beépítjük a fent említett dolgokat a kicsik életébe, akkor már rengeteget tettünk az ép és egészséges fogak fejlődéséért.

***********************************************************

Tipp:

A Nuvita Sonic Clean&Care elektromos fogkefe cserélhető fejének köszönhetően csecsemők és kisgyermekek részére is tökéletes választás. 

  • _main_1151.pngHasználata 3 hónapostól 5 éves korig ajánlott.
  • 5-ször hatékonyabb tisztítást tesz lehetővé, mint egy hagyományos fogkefe.
  • DuPont puha nylon sörtéinek élettartama 2x hosszabb, mint más fogkeféknél, valamint kíméletes a fogakkal és az ínnyel szemben.
  • 3 fokozat választható: érzékeny, mélytisztítás és pulzáló (percenként 16.000-22.000 rezgés). 
  • A csomag 2 tartalék fejet is tartalmaz kicsi és közepes méretben.
  • beépített időzítőnek köszönhetően 2 perc után a LED világítás automatikusan lekapcsol.
  • 100% vízálló.
  • Akkumulátor állapot visszajelzővel rendelkezik.
  • BPA és ftalát mentes.
  • 1 db AAA elemmel működik
  • 2 db-os pótfej szett külön megvásárolható kicsi és közepes méretben.

nuvita_elektromos_fogkefe.jpg

**********************************************************

Kapcsolódó cikkek:

**********************************************************

Ha tetszett a cikk, oszd meg mással is, és kövess, mert hamarosan újabb érdekes témával jelentkezem! 

A bejegyzés trackback címe:

https://babaszafari.blog.hu/api/trackback/id/tr2516737838

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása