Babaszafari

15 jel, miszerint gond van a gyerek látásával

2021. október 12. - Babaszafari Móni

baby-204185_1920.jpg

A szem működésének kialakulása már az anyaméhben elkezdődik. Az egészséges szem fejlődését sok minden befolyásolhatja, ezzel a témával a Gyermekünk, a szemünk fénye című cikkem 1. részében részletesen foglalkoztam.

Ebben a bejegyzésben inkább arra térnék ki, hogy melyek azok a jelek a gyermekeknél, amiből következtethetünk arra, hogy a látása nem működik megfelelően. Valamint, melyek azok a tevékenységek, játékok, amelyek elősegítik vagy éppen hátráltatják a szem egészséges fejlődését. 

Azt már tudjuk, hogy a baba megszületésekor szinte alig lát. A 100%-os látás kb. 5 éves korára fejlődik ki. Ami azt jelenti, hogy mire a gyermek iskolába megy, fontos, hogy a látása megfelelő legyen az iskolaérettség szempontjából is. Ezért is javasolt 5-6 éves korban egy általános szemvizsgálatot elvégeztetni a gyermekszemorvossal, hogy az esetleges problémák minél előbb korrigálhatóak legyenek, és a gyermeket ez ne befolyásolja az iskolai teljesítésben. 

Egy baba, totyogó vagy kisgyermek nem tudja még elmondani, ha probléma van a látásával, általában azt észre sem veszi, mert sokszor a másik, egészséges szem korrigál. Azonban ez hosszútávon akár visszafordíthatatlan problémához is vezethet. 

Nézzünk meg néhány jelet, amikor a szülő gyanakodhat, hogy esetleg probléma van a 3-6 éves korú gyermeke látásával, és szükséges szakemberhez vinni: 

Ha a gyermek

  1. túl közelről nézi a TV-t.
  2. rajzolás, olvasás közben túl közel hajol a papírhoz.
  3. gyakran dörzsöli a szemét.
  4. olvasás közben eltéveszti a sort, vagy az ujját kell használnia, hogy a figyelmét az adott soron tudja tartani.
  5. szeme túlzottan érzékeny a fényre.
  6. szeme sokat könnyezik.
  7. az egyik szemét becsukja, amikor néz vagy olvas valamit.
  8. rosszul teljesít az iskolában, akkor felmerülhet a gyanúja, hogy nem látja a táblát, ezért nem érti a feladatokat.
  9. szeme fáj a számítógép használatakor.
  10. hunyorog vagy billenti a fejét, hogy jobban lásson.
  11. a korához mérten csak rövid ideig képes figyelni a feladatokra.
  12. egyik szemgolyója kifele vagy befele mozog koncentrálás közben.
  13. gyakran elesik, vagy a lakásban nekiütközik a bútoroknak.
  14. nehézségekbe ütközik a szem-kéz koordinációs feladatok terén.
  15. nem szívesen játszik kirakóval, építőkockával vagy más összeilleszthető játékkal.

pexels-victoria-borodinova-4089661.jpg

A fent említett esetek külön-külön vagy vegyítve is jelentkezhetnek a gyermeknél, ha a látása nem megfelelően működik. Hosszútávon hamarabb elfárad az agy, illetve pszichés vagy idegrendszeri problémákat is okozhat, ezért figyeljünk oda a jelekre, és ha bármelyiket tapasztaljuk, minél előbb forduljunk szakorvoshoz. 

Hogyan fejlesszük a gyermek látását? 

A látás fejlesztésével már csecsemőkorban érdemes tudatosan foglalkozni. Minden korosztály részére elérhető megfelelő eszköz, játék, mely sok esetben nemcsak a látást, de komplexen több érzékszerv fejlődését is elősegíti. Lássunk erre néhány példát: 

Újszülött/csecsemő korban:

Az újszülött igazából inkább csak a fényt érzékeli még, így neki bőven elég az az inger a szem fejlődéséhez, ami a mindennapi életben éri. Kb. 3 hónapos korára 15 cm messzire már tud fókuszálni, ebben a korban a kiságyra, babakocsira felakasztható játék, zenélő-forgó, játszószőnyeg leköti a figyelmét és ezáltal megfelelően fejlődik a látása is. Elkezdi felfedezni a kezeit, és már könnyen megfogható tárgyakat meg tud ragadni, így a csörgőjátékok, rágókák is elősegítik a fejlődést. 

jatekok_0-3_honap.jpg

6-12 hónapos korban:

A baba féléves korban már összehangolja a szem-kéz mozgását, és a mélységlátás is kialakul, így már a könnyebb mozgással kombinált feladatok is gyakorolhatóak. Ilyen például a labda gurítása, megragadása, eldobása. Egymásba vagy egymásra helyezhető formák összeillesztése, pl. poharasjátékok. Illetve a hintázás nagyon jól dolgoztatja mindkét agyféltekét, és fejleszti a térlátást is. 

jatekok_6-12_honap.jpg

1-2 éves korban:

A gyermek 1 éves korában már képes az egyszerű formákat megkülönböztetni, így a nagyméretű építőjátékok és kirakók szuper fejlesztőeszközök. A krétával rajzolás vagy a kisebbeknek az ujjfestés által a finommotorika és a szem-kéz koordináció, színlátás is egyaránt fejlődik. A kültéri tevékenységek is nagyon jó hatással vannak a térlátásra, ilyenek a labdajátékok vagy a járgányok használata, pl. kismotor, roller, futóbicikli, tricikliA képekkel illusztrált meseolvasás vagy diafilmezés a szülővel is nagy élmény a kicsiknek, és a látás mellett a gyermek képzelőerejét is fejlesztjük vele. 

jatekok_1-2_ev.jpg

3-4 éves korban:

Ebben az életszakaszban a gyermek szeme már majdnem 100%-os. A látása megfelelő, ha 5 méterről felismer 1-2 cm-es ábrákat. Nagyon jól tudjuk fejleszteni a szem-kéz koordinációt és térlátást a labdajátékokkal. Gyakorolhatjuk az eldobást és elkapást labdával vagy babzsákkal. Már képesek a bonyolultabb, kisebb méretű építőjáték vagy puzzle összeillesztésére is. A képrészleteket tudják vizuálisan értelmezni, és egymás mellé helyezni. Nagyon jól fejlesztenek (és nem mellesleg élvezetesek is számukra) az egyszerűbb memóriajátékok, melyben – meglepő módon – sokszor ügyesebbek, mint a felnőttek.

Ebben a korban – persze felügyelet mellett – már adhatunk a gyermek kezébe gyerekbarát ollót és ragasztót. A színezők és rejtvények mellett a különféle papírból kivágható, ragasztható kreatív feladatok nagyon jól fejlesztik a kicsik látását is. 

jatekok_3-4_ev.jpg5-6 éves korban:

A gyermeknek kb. 5 éves korára fejlődik ki a végleges látása, ami azt jelenti, hogyha 5 m-es távolságból felismeri a 8-10 mm-es ábrákat, akkor nincs miért aggódnunk. Ebben a korban kezdődik meg a gyermek felkészítése az iskolára. Minden 5. életévét betöltött gyermeket óvodai keretek között gyógypedagógus vizsgálja meg, ahol különböző feladatok által szűrik a gyermekek iskolaérettségét, és ha szükséges, további fejlesztéseket javasolnak. Itt már egyes feladatokból következtethetnek a szakemberek arra, ha esetleg gond lehet a gyermek látásával, de konkrét szemvizsgálatot nem végeznek, így, ahogy már feljebb írtam, ettől függetlenül érdemes a szülőnek egy általános szemvizsgálatra elvinni a gyermeket.

A különböző fejlesztőfeladatok, rejtvények mellett a párosan vagy csoportosan játszható játékok a szem fejlődésére is jó hatással vannak, ilyenek a megfigyelésen alapuló társasjátékok (pl. Dobble), memóriajátékok, szabadban játszható csoportos játékok, például fogócska, bújócska, kidobós, vagy egyéb labdasportok. Ezen tevékenységek által tökéletesedik a látás működése, és mire a gyerkőc iskolába megy, már jó eséllyel a szeme is felkészült a nagyobb igénybevételre. 

jatekok_5-6_ev.jpgHogyan védjük a gyermek szemének egészségét? 

Nézzük, mik azok, amiket nélkülöznünk vagy éppen alkalmaznunk kell, hogy megőrizzük gyermekünk szemének egészségét: 

  • magzati korban, ha az édesanya dohányzik, alkoholt vagy kábítószert fogyaszt, az kihatással lehet a szem fejlődésére
  • szintén magzati korban az édesanya által hordozott betegségek, például a cukorbetegség is a szem rendellenes fejlődéséhez vezethet
  • az UV-sugárzás ellen megfelelő napszemüveg vagy napellenzős sapka viselése ajánlott, mert a káros sugarak nemcsak a bőrt, hanem a szemet is roncsolhatják
  • a nem megfelelő fényviszonyokban való olvasás, rajzolás hosszútávon kifárasztja a szemet, mely szemszárazsághoz, látásromláshoz vezethet
  • a dohányfüst roncsolja a szem hajszálereit és szemszárazságot okoz
  • a légkondicionáló berendezések túlzott használata kiszárítja a szem nyálkahártyáját
  • ha túl közel ül a TV-hez, vagy közel hajol a papírhoz rajzolás, olvasás közben, az túlzottan megerőlteti a gyermek szemét
  • a kevés alvás – mely főleg a tinédzsereknél merül fel, mint probléma – ronthat a gyermek látásminőségén is
  • az okoskütyük (mobiltelefon, számítógép, tablet) túlzott mértékű használata rossz hatással van a szem fejlődésére: 0-3 éves korig egyáltalán nem, 3 éves kortól kisiskolás (12 éves) korig napi legfeljebb 1 óra használat javasolt
  • az egysíkú, vitaminokban, ásványi anyagokban szegény táplálkozás is negatívan befolyásolhatja a szem fejlődését
  • a kismértékű folyadékbevitel a szem kiszáradásához is vezethet 

szemvedelem.jpg

Nekünk, szülőknek a felelőssége, hogy amennyire lehet, óvjuk gyermekünk látását, és megteremtsük számára a lehetőséget a megfelelő fejlődéshez, fejlesztéshez.

************************************************************

Kapcsolódó cikkek:

************************************************************

Tipp:

Az Infantino márkánál a gyermekek fejlesztésével foglalkozó szakértők úgy tervezik díjnyertes játékaikat, hogy azok folyamatosan erősítsék a gyermekek különböző képességeit, érzékeit, értelmét. Ugyanakkor soha nem tévesztik szem elől az elsődleges szempontot: az egyszerű varázslatot és a tiszta örömöt, amit egy jó játéknak időről időre biztosítania kell.

Termékeikre jellemzőek a vidám színek, kedves figurák, valamint a baba- és szülőbarát megoldások. Kínálatukban már újszülöttkortól találunk játékokat, hordozókat és egyéb kiegészítőket. Kattints a képre, és nézd meg a Babaszafari kínálatát!

851x315_babaszafari_infantino_2.png

************************************************************

Ha tetszett a cikk, oszd meg ismerőseiddel is, és kövess, mert hamarosan újabb érdekes témával jelentkezem!    

A bejegyzés trackback címe:

https://babaszafari.blog.hu/api/trackback/id/tr9916713658

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása