Babaszafari

Játszva fejlődik a baba - 1. rész

A látás fejlesztése

2020. május 12. - Babaszafari Móni

dreamy-20100_1920.jpg

Azt gondolnánk, mivel az ember életében a látás az egyik legfontosabb érzékelés, ez már kisbaba korban tökéletesen működik, de nem!

Habár az újszülött kisbaba megszületése pillanatától lát, ezt igen korlátozottan teszi:

  • meg tudja különböztetni a nappalt az éjszakától, az erős fény zavarja, hunyorog, behunyja a szemét és ettől nagy valószínűséggel elalszik
  • látótere jóval korlátozottabb, mint a felnőttekké, mindössze 20-30 cm, ha közel hajolunk hozzá, megismeri az arcunkat
  • a színeket és a különböző alakzatokat viszont jól meg tudja különböztetni, így, ha le szeretnénk kötni a figyelmét, akkor minél több színű és formájú játékkal tudjuk ezt legjobban megtenni 

Érdekesség:

A baba születésekor a szeme színe sokszor meghatározhatatlan.

A világos színű szem az első években sokat sötétedhet, azonban ez fordítva nem mondható el, tehát ha a baba sötét szemmel születik, az világosodni nem fog már.

A szem kb. 7 éves korban éri el végleges színét és árnyalatát, azonban az is előfordulhat, hogy ez kitolódik 10-11 éves korra.

A genetika egy igen kiszámíthatatlan tényező, így előre meghatározni, hogy milyen szemű gyermekünk fog születni, szinte lehetetlen. Például két barnaszemű szülőnek is születhet kék szemű gyermeke, ha hordozzák magukban a kék gént is.

Hogyan fejlődik a baba látása?

A gyermek látása kb. 5 éves korára éri el a 100%-os fejlettséget.

Arról, hogy mit kell tudni a gyermek látásának fejlődéséről, már a Gyermekünk, a szemünk fénye című cikkben részletesen írtam, erre nem térnék most ki.

Ebben a bejegyzésben inkább azt szeretném szemléltetni, hogy a baba első évében, milyen jellegű játékokkal tudjuk hozzásegíteni a babát a látásának fejlesztésében.

Hogyan válasszunk játékot a babának? 

Az első és legfontosabb szabály, hogy csak a baba korának megfelelő játékot adjunk a kezébe, hiszen az első, amit tesz vele, hogy a szájába veszi, ha ezt nem megfelelően választjuk meg, akkor az akár életveszélyes is lehet a gyermek számára!

Minden bébijátéknak szigorú szabályoknak kell megfelelnie, melyet a 38/2011. (X. 5.) NGM rendelet tartalmaz.

  • A gyártó köteles a fogyasztók egészségének és biztonságának védelme érdekében elvégezni a forgalmazott játékok mintájának vizsgálatátA termék nem tartalmazhat apró, lenyelhető részeket, káros anyagokat vagy allergén összetevőket.
  • A termékeket minden esetben CE jelzéssel kell ellátni. (A CE-jelölés igazolja, hogy a forgalmazott terméket a gyártó megvizsgálta, és az megfelel az uniós szintű biztonsági, egészségügyi és környezetvédelmi előírásoknak. Függetlenül attól, hogy a világ mely részén állították elő, a szabályozás hatálya alá tartozó termékeket csak CE-jelöléssel lehet az EU belső piacán forgalomba hozni.)
  • Továbbá a korhatár megjelölést fel kell tüntetni a csomagoláson.

A legmegbízhatóbb, ha gyermekünknek szaküzletekben, márkázott terméket vásárolunk. 

Újszülött korban kiságyra vagy babakocsira rögzíthető játékot érdemes a csecsemőnek felakasztani, amit megfigyelhet. Ebben a korban még nem éles a látása, azonban a színeket és az eltérő formákat felismeri, így minél több színt és alakzatot tartalmaz a játék, annál izgalmasabb lesz a baba számára.

kisagyforgo.jpg

Nagyon hasznos és jó fejlesztő játék a legkisebbeknek a játszószőnyeg, mely számos formában, méretben, és kiegészítőkkel kapható. 

jatszoszonyegek.jpgA legtöbb kézbe vehető bébijátékot 3 hónapos kortól ajánljuk, mert ebben a korban már a baba kb. 15 cm-re tud fókuszálni szemeivel, így már biztosan meg tudja ragadni a tárgyakat, és közelről tudja forgatni, nézegetni. Természetesen a szájába is fogja venni azt, ezért nem győzöm hangsúlyozni, hogy ne kerüljön a baba kezébe olyan tárgy, amelynek apró részei leválhatnak és szájba véve fulladást okozhatnak!

Fontos, hogy a játék a pici kezekre legyen méretezve, legyen olyan része, amit megragadhat, és annál fogva mozgathat.

Minél több színt és mintát tartalmaz a játék, annál izgalmasabb a baba szemének.

bebijatek_3_csere.jpg 

A babák kb. 6 hónapos korukban már segítség nélkül felülnek, így ebben a pozícióban kicsit jobban kinyílik számukra a világ is.

A szem- és kézkoordinációját egyre jobban össze tudja hangolni, így már kisebb feladatokra is képes játék közben.

Nagyon jól fejleszt ebben az életszakaszban a gyűrűpiramis és montessori játékok. Sőt ekkor már a nagyobb méretű, egymásba illeszthető térbeli alakzatokkal is próbálkozhatunk. 

bebijatek_6.jpg

Egy éves korra a gyermek látásélessége kb. 10%-os, ami még kevésnek tűnik, azonban ebben a korban már az egyszerű formákat képes megkülönböztetni, és felismeri a saját környezetében lévő tárgyakat, játékait.

A legnépszerűbb 1 éves kortól használható, jó látásfejlesztő játékok közé tartoznak a különböző formabedobó játékok, illetve az egyszerűbb kirakósok (puzzle), valamint a térben építhető, összeilleszthető építőjátékok, fakockák.

Hasznos és érdekes elfoglaltság még az 1 éves számára a színekkel operáló játék, ahol elsősorban a színfelismerés játszik szerepet. 

bebijatek_12.jpgÁltalában ez az a kor, amikor érdemes a gyermeket látás szűrővizsgálatra elvinni, hiszen a fent említett játékos feladatokkal a szakemberek már nagyon jól ki tudják szűrni az esetleges rendellenességeket, és így jó eséllyel kezelhetőek.

Ha tetszett a cikk, oszd meg mással is, és kövess, mert hamarosan újabb érdekes témával jelentkezem! 

A bejegyzés trackback címe:

https://babaszafari.blog.hu/api/trackback/id/tr7815671166

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása