Még élénken él bennem az az időszak, amikor a kislányom úgy 2-3 hetes lehetett, és elkezdődött a hasfájós időszaka. Borzasztó volt látni, ahogy megfeszül a kis teste, és közben sír, látszott rajta, hogy küzd a pocakja miatt. A csodacseppek nem segítettek, így a legrosszabb az volt, hogy tehetetlen voltam, legalábbis egy darabig…
Aztán hála az internetnek, rátaláltam a megoldásra. Elolvastam néhány cikket, hogyan masszírozzuk a baba pocakját, hogy enyhítsük a fájdalmat, és láss csodát, használt!
A babamasszázs tanfolyamok manapság virágkorukat élik, és nem csak hogy divatos, de nagyon hasznos dolog is tud lenni, ha valaki jól csinálja.
A témáról Balogh Reginát, a Babyboom Massage babamasszázs tanfolyam megálmodóját és vezetőjét kérdeztük.
Milyen hagyományokkal rendelkezik a babamasszázs, kik és hol alkalmazták először?
A babamasszázs több évtizedes hagyománya Indiából származik. A keleti kultúrában ez a tudomány anyáról leányra szállt.
A babamasszázs Vimala Mcclure-höz fűződik, aki világhírűvé tette ezt az egyedi szeretetnyelvet. A 21 éves Vimala Észak-Indiában egy kicsi árvaházban dolgozott, ahol a szegény és a rossz körülmények ellenére is megtapasztalhatta az érzelmek és az értékek gazdagságát. A nagyobb lányok kisebb társaikat masszírozva lelki békét és harmóniát teremtettek önmaguk és egymás számára. Később a maláriától megbetegedve ő maga is megtapasztalhatta a masszázs jótékony hatásait. Ezek után alkotta meg a babamasszázs módszerét, mely 4 különböző fogástechnikából épül fel. Ezek a következők: az india masszázs, a svéd masszázs, a talpmasszázs (reflexológia) és mozgáskoordinációs elemek, melyek a jóga elemeire épülnek.
A babamasszázs először az USA-ban terjedt el, majd 1986-ban Európában is megalakult a csecsemőmasszázs szövetség, melynek 1998-tól hazánk is tagja.
Milyen esetekben érdemes alkalmazni a babamasszázst?
- hasfájás, fogzás, szeparációs szorongás
- kötődés erősítése
- tejtermelődés fokozása, szoptatási nehézségek
- alvási problémák
- izomtónus, mozgáskoordináció erősítése
- szülés élmény feldolgozása, feloldása
- immunerősítés
- allergiák, asztmák enyhítése
- koraszülött babák fejlődését, súlygyarapodásukat elősegíti, „gyorsítja”
Milyen jótékony hatásai vannak a babára a rendszeres masszázsnak?
A babamasszázs szeretetteljes érintésekről, simogatásokról, bőr-bőr kontaktusról és a szülő-gyermek kapcsolatról szól, és egyben fejleszti is a gyermek érési folyamatait is.
A rendszeresen végzett masszázsnak számtalan jótékony hatása van. Lelki stabilitást és biztonságérzetett ad a babának és mamának egyaránt. Amint már említettem a szülés élményének a feloldását, feldolgozását is segíti. Így kevesebb százalékban alakulhat ki szülés utáni depresszió, illetve ezt az állapotot enyhítheti. A masszázs a kicsik érzékszerveit is fejleszti, élénkíti, pl. a tapintás érzékelését, a bőr kontaktus, a látást, a hallást és megismerheti, felfedezheti saját kis testét. Mozgásszervileg pedig erősíti az izomzatot, az izomtónust, az izomvázat, a mozgáskoordinációt, így a gyermekek a saját tempójukhoz mérten tudnak fejlődni elkerülve ezáltal pl. az izomletapadást, petyhüdtséget, izommerevséget.
Segít a napirend kialakításában, beépíthetjük egy kis esti közös rutinná, szeánsszá, így bele tudjuk vonni akár az apukákat is a babázásba, a gyermekgondozásba.
Mire van szükségünk, ha otthon szeretnénk alkalmazni a babamasszázst?
A masszázshoz nem sok eszközre van szükségünk. Összesen csak egy jó olajra és egy plusz eldobható pelusra, játékra, illetve egy kis plédre, ha fázósabb a pici és a szobahőmérséklet nem éri el a 25 fokot. A masszázshoz akkor kezdjünk hozzá, ha nyugodtak vagyunk, összpontosítani tudunk és megtaláltuk a biztonságos, de egyben kényelmes helyet hozzá (pelenkázón, ágyon, földön).
Kézhőmérsékletünk ne legyen hideg vagy izzadt. Ékszereinket vegyük le magunkról főleg gyűrűket, karkötőket, körmünk pedig ne legyen túl hosszú, mert könnyedén felsértheti a pici bőrét.
A masszázs hossza és a nyomáserőssége különböző életkorokban változik, illetve a masszázs technikáktól is függ. Újszülött korban a masszázs időtartama maximum 5 perc legyen, több semmiképpen sem, mert még túl kicsik a hosszabb masszázshoz. 4 hetes kortól lehet szépen lassan, fokozatosan növelni az időtartamot. Fontos a fokozatosság elve, és a masszázs ideje 20-30 percnél soha ne tartson tovább.
Mire kell odafigyelni a baba masszázsolajok tekintetében?
Manapság már többféle márkájú, minőségű babaolajok léteznek. Én tapasztalatból a masszázsnak megfelelő, hidegen sajtolt olajokkal dolgozok, és ajánlani is ezeket szoktam. A mandulaolaj például kimondottan kisbabáknak ajánlott, mert semmilyen allergén anyagot nem tartalmaz, nem illatosított és akár ápolás céljából is megfelelő. Masszázshoz a legjobb, ha olajat és nem krémet használunk, mert könnyebben lehet elsajátítani a mozdulatokat, technikákat, illetve nem szívódik be azonnal a bőrbe, így kevesebb szükséges belőle. A babamasszázshoz még ajánlott a szőlőmagolaj, a kókusz-, a ligetszépe- vagy a jojoba olaj. Fontos tényező, hogy ne tartalmazzon illatanyagot és paraffin származékot sem, mert a pici babáknak még nagyon érzékeny a bőrük. Ha illatanyagot szeretnék, akkor inkább párologtatáshoz válasszunk citromfű vagy levendula fajtát, mert ez a két illóanyag nyugtatólag hat a babákra.
Tipp:
Az Earth Friendly Baby hidratáló sheavajas masszázsolaj gyengéden a baba bőrébe masszírozva táplálja és ápolja azt, illetve bársonyosan puhává, selymesen simává és rugalmassá varázsolja a pici bőrét.
Melyek azok a testrészek, amelyeket szabad masszírozni egy pici babánál és milyen hatása van?
Ha a köldökcsonk már leesett, nem váladékozik és teljesen begyógyult, akkor minden testrészt lehet masszírozni. Leggyakoribb a pocak masszázs, mert stimulálni lehet ezzel a kólikát, az emésztést, a refluxot. A kar, a láb, és a hát masszázzsal pedig az izomtónust, az izomvázat tudjuk erősíteni. Stimulálja a bőrt, így javítja a vérkeringést a vér oxigénellátását is. Az arc masszázs ingerli a mimikát, a légzési funkciókat segíti. Illetve a masszázs pozitív hatással van a csecsemőkori reflexekre is, így figyelemmel tudjuk kísérni a gyermek periodikus fejlődését.
Mire kell odafigyelni, hogy nehogy ártsunk a babának?
Én mindenkinek csak ajánlani tudom, hogy legalább egyszer próbálja ki mindenki a babamasszázst, azonban a mozdulatokat ajánlott szakembertől elsajátítani. Manapság interneten, elérhetünk sokféle csecsemőápolási, gondozási tanácsot, de nem biztos, hogy a látottak alapján helyesen van alkalmazva. Ha megfelelően használjuk, akkor pozitív élmény lesz a babának és szülőnek is egyaránt.
A személyes babamasszázs oktatás, tanfolyam egy kis közösséget is alkot, ahol babás témákban több hasznos tanácsot, információt is át tudunk adni egymásnak.
Mivel a masszázst nemcsak az édesanyák alkalmazhatják, így például az apukák is az első perctől fogva kivehetik a részüket a babázásban, ezáltal kialakíthatnak egy mélyebb kötődést a gyermekükkel. Egy meghitt, esti közös rutin is kiformálódhat a masszázs által.
A szakembertől elsajátított masszázs azért fontos, hogy helyesen és magabiztosan tudjuk alkalmazni a tudásunkat, tudjuk, hogy mit miért csináljunk, ezáltal hatékonyabban segítjük a gyermeked fejlődését, panaszai enyhítését. Továbbá a saját lelkünket is szinte észrevétlenül gyógyítjuk.
Hogyan nem szabad masszírozni a babát? Illetve milyen esetekben nem ajánlott az alkalmazása?
A babamasszázs során tilos az erős nyomás kifejtése, a csontok masszírozása!
Elsősorban védőnői- vagy orvosi tilalom esetén ne alkalmazzuk. Valamint betegségek (lázas állapot), sárgaság, bőrfelületi sérülések (sebek, törések), bőrbetegségben szenvedők, köldöksérv esetén nem szabad masszírozni a babát. Ha a gyermek ellenállást tanúst (sír, ellök a kezével, eltol), valamint közvetlen etetés előtt vagy után nem ajánlott az alkalmazása.
fotó: Balogh Regina, Babyboom Massage
Mitől egyedi a Babyboom Massage babamasszázs tanfolyam?
A babamasszázs foglalkozásaimat a babák korosztályának megfelelően építem fel, kiegészítve babatornával. Az órákon mindig figyelembe veszem a szülők kéréseit is. Mint kisgyermeknevelőként és leendő TSMT terapeutaként fontosnak tartom a prevenció hangsúlyozását a gyermekek fejlődésében, és ebben nagy szerepet játszik a babamasszázs. Így a babamasszázs foglalkozásaimba egy kis „fejlesztést” is belecsempészek.
Tipp:
A Fisher Price Meghitt pillanatok masszázsszőnyeg és kiegészítői segítségével meghitt, bensőséges pillanatot tudsz teremteni, miközben babádat gyengéden masszírozod.
A csomag tartalma:
- 1 db megfelelő támasztást nyújtó pocakpárna, melynek segítségével kényelmesen hasra tudod fektetni a picit.
- 1 db vízálló matrac, amelyre akár ruha nélkül is nyugodtan ráfektetheted a picit, könnyen tisztítható, mosógépben mosható. Akár pelenkázó alátétként is használható.
- 1 db puha babakönyv, ami masszázs közben leköti a baba figyelmét. Akasztója segítségével akár a babakocsira vagy kiságyra is rögzíthető.
- 1 db rágóka, mely fogzás idején nagyon kellemes babának
- 1 db útmutató füzet a babamasszázsról leírással, képekkel
Ha tetszett a cikk, oszd meg mással is, és kövess, mert hamarosan újabb érdekes témával jelentkezem!