Kedves leendő, újdonsült és rutinos anyukák!

Jó hírem van, elindult a Babaszafari blog!

Engedjétek meg először is hogy bemutatkozzak, a nevem Móni. Én volnék az, aki ezt az oldalt igyekszik minél relevánsabb tartalommal feltölteni.

A Babaszafari bloggal célom, hogy tájékoztassak, utat mutassak és nem utolsó sorban szórakoztassak! Időről időre igyekszem olyan aktuális témákat feldobni, ami babás, kisgyermekes szülőket érinthet.

És hogy miért? Mert a Babaszafari munkatársaként és anyukaként duplán tudom azt, milyen könnyű eltévedni az információk sűrű erdejében.

Mivel a babázás kezdeti nehézségei még élénken élnek emlékezetemben, így arra gondoltam, miért ne osszam meg veletek a tapasztalataimat, élményeimet, és dobjak fel a közösbe ehhez kapcsolódó témákat.

Szeretném előrebocsájtani, hogy nem vagyok az az anyuka, aki olyan közhelyekkel él, hogy a „gyereknevelés minden percét élvezem, szerelmes vagyok a gyerekembe, és még 10-et szeretnék, stb.”

Egész egyszerűen csak leírom az érzéseimet, gondolataimat, ahogy én látom és tapasztalom, aztán valami csak kisül belőle. :)

Nem áltatok senkit, babával az élet nem könnyű. Van, aki lelkileg és fizikailag jobban, és van, aki nehezebben viseli, hogy egy borsószemnyit - úgy kb. 99%-ban - megváltozik az élete.

Az a helyzet, hogy a gyerek nem egy konstans dolog, szinte percről percre változik.

Csak egy példa: Felsóhajtasz, hogy „Végre! Beállt a rend, most minden tökéletes, eszik, alszik, ahogy kell!” Na, ez tart kb. 1 hétig, mert olyankor tuti jön egy szeparációs szorongás, egy fogzás vagy egy növekedési ugrás, és borul minden… :)

Kövezzetek meg érte, de én anno feltettem magamnak a kérdést:

Ha ez ennyire megterhelő, akkor miért akarnak a nők mégis gyereke(ke)t szülni és felnevelni?

Már tudom a választ:

Azért, mert a babák, már amikor megszületnek, tudják, hogyan kell feltétel nélkül szeretni, az ember pedig egész életében erre vágyik, és arra, hogy ezt viszonozni tudja.

Minden egyes alkalommal, amikor ez tudatosul benned, akkor jön az a hormonlöket, ami erőt ad, felkelsz a kanapéról, átveszed a kinyúlt, foltos pólódat, és azt mondod, hogy:

Én egy felelősségteljes anya vagyok és úgy is fogok viselkedni!

Te jó ég, még 3 év után is fura kimondani, hogy „”ANYA” vagyok.

Eleinte nagyon bizarr, hogy a védőnő, gyermekorvos, a bölcsődei gondozók nem a neveden szólítanak, hanem úgy hogy „kedves anyuka”, oké a kedves jelzőt van, amikor elhagyják ;)

Az meg van, hogy a védőnőnek és a gyerekorvosnak lövésük sincs, hogy hívnak téged, csak úgy ismernek, hogy az XY gyermeknek az anyukája, és ez téged kicsit sem zavar?! 

No, de töröljük le örömkönnyeinket és csapjunk bele a nagy kalandba közösen, mert együtt minden könnyebb!

Gyere, kövess minket, kalandozzunk együtt a babázás végeláthatatlan útvesztőjében ;)

Babaszafari Móni