Babaszafari

Miért is olyan kialvatlanok a kisbabás anyukák?

2020. március 03. - Babaszafari Móni

tired-mom-760x570.jpg

Számtalan posztot olvasok az anyukás csoportokban nap, mint nap, ami a kisgyermek alvási nehézségeiről szól, és szinte már kétségbe esve kérnek segítséget, ötleteket, hogy hogyan lehetne ezen túllendülni.

Jómagam is megtapasztaltam a lányom sokféle alvási vagy nem alvási szokását, bevallom volt, amikor én is a hajamat téptem tőle, mert mire sikerült kialakítani egy napi rutint, rövid időn belül borult az egész, mert jött egy fogzás, egy szeparációs szorongás vagy egyéb változás, ami kizökkentette, és kezdhettük elölről az egészet. 

Vajon miért kell ennek így lennie, miért van az, hogy sokszor még a 4-5 éves gyermek is alvási nehézségekkel küzd?

Ez talán betudható a felgyorsult életmódunknak, a rengeteg ingernek, ami a gyermeket éri, vagy talán a szülők is türelmetlenebbek manapság…

Dr. Kovács Tibor, a Svábhegyi Gyermekgyógyintézet orvosigazgatója, csecsemő-és gyermekgyógyász volt segítségünkre ebben az aktuális, és sok szülőt érintő témában. 

Mennyi alvásra van szüksége egy babának? 

Az újszülöttek, csecsemők alvási szokásai éppen úgy egyénenként különbözőek, mint a nagyobb gyermekeké, vagy éppenséggel a felnőtteké. Vannak nagyobb alvásigényű babák és vannak olyanok, akik kevesebbel is beérik. 

A fő szempont, ami alapján meg lehet ítélni, hogy elegendő időt tölt-e a baba alvással, az az általános állapota. Ha egészségesnek látszik, kiegyensúlyozott és nyugodtan nézelődik, akkor nincs miért izgulni, még ha a vártnál több időt is tölt ébren. 

Gyakori kérdés, hogy kell-e ébreszteni a babát, ha túl hosszan alszik az étkezések között. Egy egészséges újszülöttnek, ha a testsúlyának megfelelő mennyiségű anyatejet fogyasztja el, akkor nagyjából 3 óra elteltével ürül ki a gyomra és ennyi időnként jelez éhséget. Persze a csecsemők nem gépek, hogy mindig grammra azonos mennyiséget egyenek, ezért általánosságban annyi mondható, hogy, ha a 2-4 órás étkezési időtartamok mellett kiegyensúlyozott, nyugodt, akkor nem kell ébresztgetni. 

Mik azok a tényezők, amik kihatással vannak a nyugodt pihenésre? 

Ha nem tűnik a baba számára komfortosnak a kiságya, akkor érdemes a pici háta mögé összecsavart kis plédet helyezni, amelyhez odabújhat, vagy a babafészek használata is segíthet, ezek az eszközök az anyaméhhez hasonló érzetet keltik. Ha igényli, akkor megpróbálható mózeskosárban vagy bölcsőben tartása az első hónapokban. Utóbbinak megvan az az előnye is, hogy ha a baba a ringatásra vágyik, akkor az kényelmesen kivitelezhető benne.

A ringatás, óvatos hintáztatás a magzati korban megtapasztalt anyai mozgásra emlékezteti a picit, és emiatt mindenképpen az elégedettségét fogja növelni. 

Mind a túl hűvös, mind a túl meleg szoba zavarhatja a kiegyensúlyozott alvást. A megfelelő ruházat, a tiszta, jól felhelyezett pelenka elengedhetetlen a nyugodt pihenéshez. 

Érdemes a pici napi rutinját már a hazaérkezést követően felépíteni. A megszokott napi tevékenységek az étkezéseken, tisztába tételeken túl, úgymint az azonos időpontban tartott levegőztetés, a fürdés előtti játék, a kellemes, relaxáló fürdetés, biztonságérzetet ad a babának és ennek következményeként komfortérzetét növeli. 

Érdemes kipróbálni olyan hangeffektusok alkalmazását, amelyekkel a méhen belül is találkozhatott a baba. Erre a célra vannak már kifejlesztve olyan kis eszközök, amelyek az anyai légzést, gyomor-bél hangokat utánozzák, de ugyanilyen jótékony lehet a várandóság alatt hallgatott kedvenc zene, vagy az apuka megnyugtató, mélyebb tónusú hangja. 

growingbabynest_u_c.jpgMiért tiltakozik a gyerek az alvás ellen, ha álmos? 

A kisgyermekek túl tudnak pörögni, ha nem sikerül biztosítani az alvásszükségletüknek megfelelő mennyiségű pihenést, és emiatt sokkal ingerlékenyebbek lesznek. A környezet zajaira, vagy mozgatásukra sokkal hamarabb kerülnek ismét éberebb állapotba, mint egyébként, és nem sikerül a hőn áhított alvást elérni. 

Sok szülőtől hallom, hogy a 2-3 éves gyermek már nem alszik délután, ez káros lehet a fejlődésére?

Ebben az életkorban még szükség van a délutáni alvásra ahhoz, hogy a gyermek az egész nap folyamán kiegyensúlyozott, jó kedélyű legyen. Amennyiben kialvatlan, fáradt, akkor az kihatással lesz az étvágyára, aktivitására, ami révén egy rossz ördögi körbe kerül és megkeserednek mindennapjai. 

Jótékony vagy kártékony az együttalvás?

A jó alvás és nyugodtság irányába hat, ha a picit már a kezdetektől fogva a saját ágyában altatjuk. Természetesen nem zavarja őt a szüleinek jelenléte, de óhatatlanul gyakrabban vannak felkapva minden kis szösszenetre azok a babák, akik együtt alszanak a szüleikkel. 

Minden szülő máshogy viszonyul az egyágyban alváshoz, nekem ez nem ment, így a kezdetektől fogva a saját ágyában altattam a lányom, én így tudtam a legoptimálisabban kipihenni magam. Ha ragaszkodsz a közelséghez, akkor ajánlom a praktikus babaöböl megoldást, ami valahol az együtt- és különalvás között helyezkedik el (- a szerk.).

jane_baby_side.jpg

Sok anyuka panaszkodik, hogy haza kell hoznia az óvodából alvás előtt a gyereket ilyen vagy olyan okból, és otthon nehézkes az elaltatás, különösen, ha kistestvér van. Ez jó vajon a gyermeknek?

Attól függ, hogy mekkora az óvódás gyermek. Természetesen nagycsoportos korban kevésbé okoz gondot számára az ébren maradás. Ugyanakkor minél kisebb az óvódáskorú gyermek, annál inkább fontos, hogy a délutáni alvás ne maradjon el. A következetes szoktatás mellett, az altatás körüli események állandósága (megnyugtató, relaxáló, ingerszegény környezet, meseolvasás) segíti a gyermeket az elalvásban. 

Számos óvodánál bevett szokás, hogy az otthon lévő édesanyának a gyermeket haza "kell" vinni ebéd után, erre azonban nem kötelezheti az óvoda a szülőt, maximum kérheti. Azonban, ha az altatás így körülményesebb vagy elmarad délutánonként, akkor ne ragaszkodjunk az otthon alváshoz, mert ezzel hosszútávon többet ártunk a gyermeknek (- a szerk.). 

A nagy nem hagyja aludni a kicsit, mit tegyünk?

A nagyobb gyermek értelmére azért szerencsére könnyebb hatni. Persze ezt nem akkor a legkönnyebb megejteni, ha ép dacosan ellenáll. Ellenben, ha más napszakban megbeszéljük vele, hogy miért fontos számára és a kistestvér számára is a délutáni alvás, azt milyen kellemes dolgokkal tudjuk számára még vonzóbbá tenni, és mindezt szeretetteljes következetességgel véghez visszük, akkor ez csak átmeneti nehézség lehet. 

Milyen tényező válthatja ki az alvászavart és a túlmozgást? Hogyan lehet ezen segíteni?

Minden olyan tevékenység, ami a heves ingerekkel bombázza a gyermeket, túlmotiválja őket az a nyugodt elalvás, pihenés ellen fog hatni. Abban az esetben, ha a gyermek fizikai aktivitását, szabad levegőn tartózkodását követi az ebéd, majd a délutáni pihenő, a korábban említett nyugalmat, ellazulást segítő környezet megteremtésével elősegíti a délutáni alvást.

A TV nézés, számítógépes játékok, telefonos játékok, feladatok a stresszhormonok szintjét növelik, melyek az éberség, fokozott aktivitás irányába terelik a gyermeket, nem pedig a pihenés felé. 

infant-watching-tv.jpg

Mi az az alváslabor? Mikor van rá szükség?

Az alváslabor olyan diagnosztikus részleg az egészségügyi ellátások sorában, melyben a különböző alvászavarok kivizsgálása, elkülönítése történik, majd pedig az alvászavar okának kiderítése után azok megszűntetése érdekében tesznek terápiás javaslatot a szakemberek. Amennyiben többszöri és változatos próbálkozások sem hoznak eredményt egy gyermek alvásának javítása érdekében, akkor célszerű felkeresni egy ilyen centrumot.

A cikk a Svábhegyi Gyermekgyógyintézet közreműködésével készült.

Tipp:

jane_babyside_01.jpgA Jané BabySide kiságy egy igen népszerű és kényelmes módja annak, hogy az ágyat a gyermekeddel megoszd.

  • teleszkópos lábak és 6 magassági pozíció révén könnyedén bármilyen ágyhoz illeszthető.
  • Külön ágyként is használható, az egyik oldal felcipzározásával.
  • négy kerék segítségével könnyedén mozgatható, és a megfelelő helyen fixálható. 
  • Matraca állítható, így a baba mindig kényelmesen fekszik az ágyában.
  • Magában foglalja a paplant, paplanhuzatot, lepedőt és párnát egy huzattal
  • Az ágynemű 100% pamutból készült.
  • Lenyitható oldala szúnyoghálós, hogy ha felcipzározod akkor is láthasd a babát és ő is téged.
  • 0-9 kg között használható, a baba kb. fél éves koráig. 

Ha tetszett a cikkünk, oszd meg mással is, és kövess minket, mert hamarosan újabb érdekes témával jelentkezünk!

A bejegyzés trackback címe:

https://babaszafari.blog.hu/api/trackback/id/tr6415495078

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása